Biomérnök Alapszak (BSc)

Tájékoztató a biomérnöki alapszakról

A debreceni biomérnök/biotechnológus iskola megalapozója és a szak tiszteletbeli vezetője:
Dr. Szentirmai Attila Professor Emeritus (TTK Biomérnöki Tanszék)

Szakfelelős:
Dr. Karaffa Levente habilitált egyetemi tanár (TTK Biomérnöki Tanszék)

Hallgatói tanácsadó:
Dr. Ág Norbert egyetemi adjunktus (TTK Biomérnöki Tanszék)

Elérhetőségek:
Kémiai Épület D-210 szoba,
22730 egyetemi mellék,

ag.norbert@science.unideb.hu  e-mail cím


Kedves Biomérnök Hallgató!

Sok szeretettel köszöntünk a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán. Mint azt Te is bizonyára tudod, a munkaerőpiac igényeinek köszönhetően a Kar életében a műszaki mérnökképzés ma már meghatározó szerepet játszik. A vegyész- illetve villamosmérnök hallgatók mellé idén ősszel immár hatodszor sorakoznak fel a biomérnök (angol nevén: Biochemical Engineering) alapszakos gólyák is; a mesterszakon tanuló biomérnökökkel együtt már több, mint kétszázan vesztek részt ebben a képzésben. Szeretnénk, ha jól éreznéd Magad ebben a közösségében, és érdeklődő, fogékony tagja lennél az egyetemi polgárok családjának.

A három szintű felsőoktatás rendjének megfelelően tanulmányaidat az alapszakon (BSc) kezded. Mérnök hallgatóként hét féléves tanulmányi időt követően, az előírt követelmények (210 kreditpont, kötelező tantárgyak, szakdolgozat, ’C’ típusú vagy azzal egyenértékű állami középfokú nyelvvizsga, üzemi gyakorlat) teljesítése után jelentkezhetsz a záróvizsgára, melynek sikere esetén kézhez kapod alapdiplomádat. Szándékaidtól és lehetőségeidtől függően ezután vagy elhelyezkedsz a munkaerőpiacon, vagy – felvételi vizsgát követően – a négy féléves mesterképzés (MSc) keretein belül folytatod tanulmányaidat. Már most felhívjuk a figyelmed, hogy ezt helyben, a TTK biomérnöki mesterszakán is megteheted majd. A mesterképzés befejezése után a legkiválóbbak a hat féléves doktori (PhD) képzésben gyarapíthatják tovább ismereteiket.

Ezen a portálon megtalálod a biomérnöki alapszakkal kapcsolatos legfontosabb információkat. Minden lehetséges kérdésre természetesen nem adhatunk itt választ, ezért arra biztatunk, hogy a legelső egyetemi napodtól kezdve érdeklődj, kérdezz, tájékozódj. A TTK, és azon belül a biomérnöki képzésért felelős Biológiai és Ökológiai Intézet dolgozói örömmel lesznek a segítségedre. Közös célunk, hogy a lehető legkönnyebben igazodj el új közegedben, a meghozandó döntésekre pedig a legjobb megoldást válaszd, hiszen ettől függ egyetemi tanulmányaid sikere és szakmai jövőd megalapozása.

Dokumentumok

Legutóbbi frissítés: 2023. 09. 11. 10:57